
2025 októberében a Microsoft hivatalosan is elengedi a Windows 10 kezét, azaz megszűnik az operációs rendszer általános támogatása. Ez a változás nemcsak az otthoni felhasználókat érinti, hanem – talán még hangsúlyosabban – a kis- és középvállalkozásokat is. A lépés komoly hatással lehet a vállalkozások informatikai működésére, biztonságára és jövőbeli beruházásaira. De mit is jelent ez pontosan, és hogyan érdemes felkészülni rá? Az alábbiakban részletesen bemutatjuk, hogyan lehet tudatosan kezelni az átállást.
Biztonsági szempontok: miért döntött így a Microsoft?
A döntés mögött elsősorban biztonsági megfontolások állhatnak. A Windows 11 szigorúbb rendszer- és hardverkövetelményeket támaszt, ami segít megakadályozni, hogy rosszindulatú szoftverek mélyen beépüljenek a rendszerbe. A TPM (Trusted Platform Module) megléte például alapfeltétel lesz. Ez a hardveres biztonsági elem a kernel szintű támadások megelőzésében segít, és célja, hogy az operációs rendszer kevésbé legyen kijátszható. Ugyanakkor sokak szerint a Windows 10 támogatásának megszűnése nemcsak biztonsági, hanem marketing és cégpolitikai szándékot is tükröz. A felhasználók jelentős része nem szívesen vált új rendszerre. A Microsoft célja, hogy a Windows 11-re való áttérést gyorsítsa, akár a támogatás megszüntetésével is. Emellett nagyon valószínű az is, hogy a Microsoft szeretné egységesíteni a felhasználói bázist, és csökkenteni a régi rendszerek támogatásával járó költségeket.

Mi történik a támogatás megszűnése után?
A múlt tapasztalatai – gondoljunk csak a Windows XP vagy a Windows 7 utóéletére – jól mutatják, hogy a felhasználók nehezen válnak meg a jól megszokott rendszerektől. A Windows 11 viszont sok esetben új hardvert is igényel. Így a váltás nem csupán egy gombnyomás lesz, hanem akár komoly beruházás lehet. A legnagyobb probléma azonban nem a megszokás elengedése, hanem az, hogy a Windows 10 többé nem kap biztonsági frissítéseket. Ez azt jelenti, hogy az idő előrehaladtával egyre több – akár ma még ismeretlen – támadható pont válik nyilvánossá és kihasználhatóvá. A „sötét oldal” pedig vélhetően figyel, és pontosan ezekre a magukra hagyott rendszerekre vadászik. A zsarolóvírusok, adatszivárgások és pénzügyi visszaélések kockázata idővel mindenképpen nőhet, különösen az otthoni felhasználók körében, akik gyakran kevesebb védelmi intézkedéssel rendelkeznek.
A kockázatokat két csoportra érdemes bontani. Otthoni felhasználók: kevésbé védettek, de általában kisebb mennyiségű érzékeny adatot kezelnek. Vállalkozások: érzékeny adatokat tárolnak, pénzügyi tranzakciókat végeznek, így első számú célpontjai a kiberbűnözőknek. A zsarolóvírusok és adatszivárgások esélye minden támogatás nélküli rendszer esetében jelentősen megnő. Bár a Windows 11 sem sebezhetetlen, a különbség az, hogy ott legalább folyamatosan érkeznek majd a javítások.
Milyen hatással lehet a Windows 10 támogatásának megszűnése a napi munkára?
Nyomtatók, szkennerek: A legtöbb eszköz működni fog, de a nagyon régi modellekhez nem biztos, hogy lesz megfelelő driver. Webes alkalmazások: A szolgáltatók oldalán futnak, így a kompatibilitás inkább a böngészők frissítésétől függ. Tanúsítványok: A főtanúsítványok lejárata miatt egyre több weboldal válik elérhetetlenné. Konkrétabban:
- Biztonsági frissítések megszűnése
A legnagyobb kockázatot az jelenti, hogy a Windows 10 nem kap többé biztonsági frissítéseket. Ez azt jelenti, hogy:
- A már ismert, de még nem javított sérülékenységek nyitva maradnak.
- Az újonnan felfedezett hibákra nem érkezik javítás.
- A támadók célkeresztjébe kerülhetnek a Windows 10-et futtató gépek.
- Hardverkompatibilitás és eszközcsere
A Windows 11 magasabb hardverkövetelményei miatt sok meglévő eszköz nem frissíthető. Ez különösen a kisebb cégeknél jelenthet problémát, ahol a géppark elavultabb lehet. A hardvercsere:
- jelentős beruházást igényelhet,
- kompatibilitási problémákat okozhat (pl. régi nyomtatók, szkennerek, perifériák),
- lassíthatja a napi munkát, ha nem megfelelően történik az átállás.
- Kompatibilitási problémák a szoftverekkel
A Windows 11 nem minden régi szoftverrel kompatibilis. Sok eszköz – még ha elvileg „kompatibilis” is – gyakorlatban nem működik optimálisan a Windows 11 alatt. Egyes driverek hiányosak vagy problémásak lehetnek. Magasabb processzor terhelést okozhatnak, ami a gyengébb gépeken érezhetően lassíthatja a munkát. A minimálisan támogatott hardvereken is gyengébb lehet a teljesítmény. A gyártók sem mindig fejlesztenek új drivereket régi eszközökhöz. - Tanúsítványok lejárata
A rendszerben használt tanúsítványok megbízhatóságáról az un. főtanúsítvány (vagy CertificateAuthority CA) szolgáltatók gondoskodnak, vagyis az általuk birtokolt legfelsőbb szintű tanúsítványokkal kerülnek lepecsételésre a világon bárhol kibocsátott és használt digitális tanúsítványok. Ezeknek a főtanúsítványoknak ugyanúgy van lejárati idejük, mint az azokkal lepecsételt privát tanúsítványoknak, így ezeket is időről-időre frissítik a szolgáltatók. Az operációs rendszerekben ezért rendkívül fontos, hogy a főtanúsítvány adatbázisuk naprakész legyen, mert enélkül nem lehet eldönteni egy, a mindennapi használat során előkerülő digitális tanúsítványról, hogy az megbízható-e vagy sem. A Windows 10 támogatásának befejeztével a főtanúsítvány frissítések is elmaradnak egy idő után, így a rendszer a számára már ismeretlen főtanúsítvánnyal lepecsételt digitális aláírásokat nem tekinti majd megbízhatónak, ami miatt a böngészőn keresztül elérhető web-alkalmazások gyakorlatilag elérhetetlenné válnak majd.

Mik a lehetőségek a kis- és középvállalkozások számára?
Sok mikro- és kisvállalkozás nem tud vagy nem akar azonnal új eszközökre beruházni. Számukra a következő megoldások lehetnek életképesek. Használt, de már Windows 11-kompatibilis eszközök beszerzése: a használtpiacon egyre több 2-3 éves gép érhető el, amelyek már megfelelnek a 11-es rendszer követelményeinek. Végponti védelem megerősítése: ha nem lehetséges a váltás, érdemes minél erősebb antivírus- és tűzfalrendszereket alkalmazni, kiegészítve a levelezési tartalomszűréssel, felhőalapú biztonsági megoldásokkal. Felhasználók képzése: a leggyengébb láncszem továbbra is az ember. A legtöbb biztonsági incidens nem szoftverhibából, hanem figyelmetlenségből fakad: gyanús levelek megnyitása, jelszavak újrahasználata stb. Folyamatos figyelem és monitoring: a régi rendszerek használatát csak szigorú felügyelettel és rendszeres mentéssel lehet biztonságosan fenntartani. Fokozatos átállás: A legtöbb vállalatnál 3–5 éves eszközcsere-ciklus működik. Ez természetes módon segíti az átállást, különösen, hamár most elkezdik a Windows 11-kompatibilis eszközök beszerzését és a régi gépeket fokozatosan vonják ki.
Meddig maradhat „használható” a Windows 10?
Rövid távon (1-2 év) még sokan maradnak a 10-es rendszeren, főként a kisvállalkozások körében. Technikai oldalról a rendszer működőképes marad – ugyanúgy, ahogy a Windows XP vagy a Windows 7 is az volt még évekig –, de az egyre növekvő biztonsági kockázatot nem lehet elhanyagolni. Az igazán komoly problémák akkor jelentkeznek majd, amikor a főtanúsítványok frissítései elmaradnak, a böngészők és webes alkalmazások fokozatosan megszüntetik a támogatást, a partnerek (pl. bankok, állami szolgáltatások) nem engedik be a régi rendszerű klienseket.
Konklúzió: mikor és hogyan érdemes lépni?
A válasz egyszerű: minél előbb. Nem pánikra van szükség, hanem tudatos tervezésre. Cégvezetőként érdemes az informatikai részleggel vagy az informatikai szolgáltató partnerrel közösen:
- felmérni az eszközparkot,
- priorizálni a cserére szoruló gépeket,
- megtervezni az átállást és költségeit,
- és mindemellett tréningezni a felhasználókat.
Aki idejében lép, az nemcsak biztonságosabb környezetet épít ki, hanem versenyelőnyt is szerezhet.
Mi várható a következő években?
2025 októberéig: még él a támogatás, a Microsoft kiadja a rendszeres frissítéseket. 2025 október – 2026 vége: Ebben az időszakban még nagy változás nem várható, és a korábbi tapasztalatokból kiindulva, olyan esetekben, amikor nagy tömegeket érintő sérülékenységet fedeznek fel, amit aktívan ki is használnak a hackerek, akkor a Microsoft nagy valószínűséggel fog még rendkívüli vészfrissítéseket kiadni a Windows 10 esetében is. Emellett, azok, akik hajlandók fizetni az ún. „ExtendedSecurityUpdates”-ért, meghosszabbított védelmet kapnak a gyártótól – de csak ideiglenesen, és ennek díja miatt ez főként nagyvállalatoknak éri csak meg. Létezik még egy “kiskapu”, mely OneDrive-ra történő biztonsági mentés beállítása esetén aktiválódik, és a Microsoft ebben az esetben egy évig még biztosít frissítéseket az adott géphez. Azonban ez csak a “lakossági” (consumer) OneDrive szolgáltatással működik, és az abban ingyenesen kapott 5GB tulajdonképpen semmire sem elég, szóval végső soron ezért is fizetni kell. Emellett egy több gépes szervezetnél ennek menedzselése és díja sem rentábilis. 2026–2028: A fejlesztők fokozatosan elhagyják a Windows 10 támogatását.A böngészők és webes alkalmazások is követik ezt a trendet. A tanúsítvány-frissítések elmaradása miatt egyre több weboldal válik elérhetetlenné. 2028 után: A legtöbb pénzintézet, nagyvállalat és webes szolgáltatás várhatóan már nem fogja támogatni a Windows 10-et – sem technikailag, sem biztonságilag. A Windows 10 gyakorlatilag teljesen eltűnik a piacról. A rendszer használata komoly biztonsági és működési kockázatot jelent.
Összegzés
A Windows 10 támogatásának megszűnése nem jelenti azt, hogy októberben minden megáll. Az átállás fokozatos lesz, de a cégeknek érdemes már most elkezdeni a felkészülést. A biztonság, a kompatibilitás és a hatékonyság megőrzése érdekében fontos, hogy tudatosan és stratégiailag kezeljük ezt a változást.